Ha weboldalakról van szó, nagyon fontos, hogy mindent egyeztessünk az ügyféllel, legyen szó akár banner cseréről, akár bármi másról. Hiszen ez a kulcsa annak, hogy elégedettek legyenek az ügyfeleink. Ezzel tisztában van a Keresőben Első is, akik egy olyan cég, akiknek a fő profiljuk az ügyfelekkel való egyeztetés például egy weboldal elkészítésekor. Tapasztalatból mondom mindezt, mert én már dolgoztam velük korábban, és maximálisan meg voltam elégedve a munkájukkal. Az volt a bajom, hogy egyszerűen nem jött elegendő vevő, illetve látogató a weboldalamra, és ez már a bevételek rovására ment. Hadd ne mondjam, eléggé bepánikoltam, mikor ez feltűnt, de nem gondolkodtam sokáig, hanem a megoldás után eredtem, amit megtaláltam a https://keresobenelso.hu/weboldal-keszites.html képében. Nekik az a céljuk, hogy a weboldalunknak minél több legyen az elérése, ezáltal a bevételeink is nőjenek a korábbiakhoz képest. Erre vannak különböző módszereik, amiknek köszönhetően el lehet érni a hőn áhított célt. Amikor elindult a vállalkozásom, és én magam elkészítettem az első weboldalt, fogalmam sem volt, hogy minek kellene megfelelnie, melyek azok a szabályok, amiket ha betartok, akkor sokkal sikeresebb lesz az oldalam. Mint megtudtam, ezek a keresőoptimalizálás szabályai, amiket, ha nem veszünk figyelembe, akkor pl. a Google simán „büntet” azzal, hogy ha rákeres a vevő valamilyen kulcsszóra, akkor nem az első oldalon találhatjuk magunkat, hanem a másodikon vagy a harmadikon. Már pedig, aki kicsit is ért az internethez, az tudja, hogy ez kész öngyilkosság üzleti szempontból, hiszen senki nem szokott a Google második oldalára lapozni, kivéve, ha már tényleg nagyon el van keseredve.

Olvastam a https://keresobenelso.hu/weboldal-keszites.html-n, hogy nagyon fontos az is, hogy az oldalunknak milyen a tartalma. Ha még a szövegek sincsenek meg, nem kell késégbe esni, a Keresőben Elsőnél profi szövegírók dolgoznak, akik ezt a problémát simán orvosolni tudják. Fontos szerepe van a képeknek is egy oldalon, hiszen az emberek nagy része vizuális típus, és sokkal jobban meg lehet őket fogni azzal, ha a mondanivalónkat nyomatékosítjuk képekkel is. Érdekesség, hogy a Keresőben Első oldalán azt írják, hogy mindig sokkal jobbak a saját képek, még akkor is, ha rosszabb minőségűek, mint a profi fotósok által készített stockfotók. Én például ezt nem gondoltam volna, de van benne ráció, mikor olvastam, hogy ma már az emberek sokkal inkább őszinteséget várnak el. Ebben teljesen egyet tudtam érteni, miután az egészet végiggondoltam. Természetesen, ha nem állnak megfelelő képek a rendelkezésünkre, vagy olyan a szolgáltatás, ami nem igényel saját képeket, akkor ebben tudnak nekünk segíteni a Keresőben Első munkatársai is. Emellett érdekesség, hogy nem csak ebben tudnak nekünk segíteni, hanem abban is, hogy Google Ads vagy Facebook kampányokat csináljunk, hogy így is tovább tudjuk növelni az elérést. Az olvasottak alapján engem teljesen meggyőztek afelől, hogy ezt a szolgáltatást az embernek érdemes igénybe vennie, már akinek fontos, hogy a vállalkozása tényleg sikeres legyen. Ha mi is ezt érezzük, akkor a https://keresobenelso.hu/weboldal-keszites.html oldalon kérhetünk árajánlatot.

https://keresobenelso.hu/weboldal-keszites.html