Soha nem értettem az informatikához, meg a számítástechnikához, de mindig is szerettem volna. Persze felhasználói szinten nagyon jól el vagyok a gépekkel, meg a programokkal is, szerencsére gyorsan tanulok, de az IT-s világ az tőlem annyira messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. De mindennek ellenére nagyon érdekesnek tartom, és elég izgalmasnak is hangzik, na meg persze nehéznek.

Dani, egy régi osztálytársam, már a középiskolában is annyira értett ezekhez a dolgokhoz, hogy természetesen ezen a területen is tanult tovább, és most már ebben is dolgozik. Múltkor be akart avatni a banner cserék világába, de csak annyit értettem belőle, hogy ez tulajdonképpen képes hirdetések cseréjét jelenti, két oldal között. Viszont pár hónapja csinált magának egy kis műhelyt otthon, és mindenfélét megjavít és megszerel, és fontolgatja, hogy inkább ezzel foglalkozna.

Bár még csak magának csinálja, de annyi mindent felhalmozott már, hogy kénytelen volt beszerezni egy stabil polcrendszert, ehhez pedig ellátogatott a rackinglog.hu weboldalára.

RackingLog polcrendszer sehol máshol nem kapható, csak célzottan a gyártónál, ugyanis bizonyos polcrendszerek egyediek. Ilyen a salgó polc is, ami abban különbözik a legtöbb ilyen polcrendszertől, hogy csavarok nélkül is össze lehet őket szerelni. Ez azért jó, mert mindenféle különösebb tudás nélkül is könnyedén összerakható, és ezt még egy letölthető összeszerelési útmutató is segíti, amit szintén a honlapjukról lehet letölteni.

A salgó polc egyébként egy olyan fémpolc, ami horganyzott acélból készült, ennél fogva pedig nagy súlyt bírnak el, de van még rozsdamentes acélból is termékük. Ráadásul még mondhatni, hogy egyediek is, mert több méretben is meg lehet rendelni, és a polcokat is igény szerint lehet beakasztani.

A RackingLog polcrendszerei közül vannak nagyobb igényeket kielégítő polcok is, amik irattárakba is kiválóak, de van még raktárakba való raklaptartó polcrendszer, sőt, még galéria rendszer is, bár én olyat még nem láttam, csak Danitól hallottam erről először.

Kérdeztem tőle, hogy miért pont a RackingLog-ot választotta, és azt mondta, hogy egy ismerőse ajánlotta neki, mert ő már szerzett tapasztalatot velük kapcsolatban, és elégedett volt. Ráadásul minden termékük TÜV és ISO minőségbiztosítással rendelkezik, amit állítólag nem annyira is annyira könnyű megszerezni; csak valóban megfelelő minőségű termékekre adják meg.

Dani fel is vette a céggel a kapcsolatot, a telefonos elérhetőségükön, mert volt pár kérdése, amikre mindenféleképpen szakértői választ várt, és úgy volt vele, hogy ez biztosan csak innen kaphatja meg, a termék gyártóitól. De ezután le is adta a rendelését, mert semmilyen kétsége nem volt afelől, hogy a RackingLog polcrendszere lesz számára a legjobb választás.