Az egyik legjobb barátom elsősorban informatikus, és gyakorlatilag mindent tud a számítógépekről, és jóformán minden másról, ami ehhez kapcsolódik. Újabban – a cég, ahol dolgozik – rábíznak egy csomó weboldalt, és többek között a banner cserékkel kapcsolatos feladatok is hozzá tartoznak. Szerencsére szereti egyébként a munkáját, mert nagyon változatos és nagyon jó kis csapattal dolgozik együtt. De persze ezt a fajta kohéziót, ami náluk van igyekszenek fenntartani, amit például csapatépítők segítségével tesznek.

A balatonpro.hu oldalán vannak csapatépítő program ötletek, ők is innen szemezgettek. Mivel maga a cég is a Balatonnál található, így a programok is ott zajlanak, amik elég változatosak, sokféle lehetőség közül lehet választani.

A csapatépítő program ötletek között lehet találni szárazföldi tevékenységet, és természetesen vízi programokat is, amik a Balatonnál töltött idő alatt alapból is kihagyhatatlanok, főleg ha a nyár közepén utazik oda az ember.

Alapvetően a fővonal az a vitorlázásra épül. A Balatonpronak saját vitorlás flottája van, összesen 8 hajóval rendelkeznek, amik egyenként 8-10 férőhelyesek. Ha a csapat nagyobb ennél, akkor persze van lehetőség több vitorlás igénybevételére is, ahogyan nagyobb méretű hajók kölcsönzésére is a Balatonpro segítségével.

A csapatépítő program ötletek közül az egyik például egy regatta lebonyolítása, ami nagyon megtetszett az informatikus fiúknak, így ezzel kapcsolatban nem is voltak kérdések.

De vannak ám egyéb plusz kiegészítő lehetőségek is. Ilyen például a SUP, a sárkányhajó, a sima hagyományos evezés is. Persze ezekből is lehet ám versenyeket csinálni, bár a sárkányhajó kifejezetten egy “csapatot összekovácsoló” program szokott lenni. A fiúk azt olvasták a honlapon, hogy a SUP az már az elejétől fogva egy nagyon jó szórakozási lehetőséget kínál, ugyanis már az is nehézkes, hogy az ember fel tudjon állni rá. Egyébkén ez egy deszka, amin állva kell evezni a vízen. Bár elég könnyűnek tűnik, de ezek szerint mégsem az. Persze, ha valakik már stabilan fenn tudnak maradni, akkor ezekkel is lehet evezős versenyeket csinálni.

Ami fontos, hogy a Balatonpronál nem csak vízi lehetőségek vannak, vannak még csapatépítő program ötletek szárazföldre is. Az egyik pedig a quad túra, ami szintén nagyon izgalmas lehet, és elég vagány dolognak is hangzik. Másik ötlet még, egy belsős csapatépítő, amihez általában valamely balatoni szálloda konferenciatermét szokták kibérelni, és minden program ott zajlik. Ez tökéletes lehet arra az esetre, ha a csapat tagjai nem tudnak úszni, de még akkor is, ha a csapatépítő nem a vitorlás szezon idejére esik. Egyébkén ez a belsős rendezvény mindig B tervként funkcionál, hogy a rossz idő miatt nincs lehetőség vitorlázni, akkor se kelljen lemondani a programot.

Úgyhogy azt hiszem, bármiféle programmal érdemes lehet felkeresni a balatonpro.hu weboldalát, ha a család vagy a barátok szeretnek vitorlázni.