Az online térben elképesztő mennyiségű fejlődés ment végbe az utóbbi pár évtizedben. Mikor a 2000-es évek elején először elkezdett komolyabban benyomulni az internet a háztartásainkba, még nem hittük volna, hogy ennyire át fogja venni az irányítást az életünk fölött. Az online webshopok ekkor még ugyanis nagyon ritkák voltak és alig lehetett látni komolyabb cégeket ezeken a felületeken.

Ha azonban előre tekerünk a mai korszakhoz, akkor azt fogjuk látni, hogy online platform nélkül most már egy cég sem tud megélni. Kialakult egy teljesen új infrastruktúra, ami lehetővé teszi számunkra azt, hogy egy gombnyomással szinte bármit megvehessünk és elérhessünk. Ennek pedig rengeteg előnye van, de nem szabad megfeledkeznünk a hátrányokról sem. Hiszen megvan a szépsége a vásárlás hagyományos módjainak is, amik egyre inkább kiveszőben vannak.

De természetesen van pár része, ami egyáltalán nem hiányzik. Mindig is utáltam például, hogy mennyire átláthatatlan volt a bútorvásárlás folyamata. Az én városomban egyébként sincsen sok lehetőség arra, hogy az ember olyan bútorokat szerezzen be, amit tényleg elképzelt az otthonához. De ha egyszer rávettük magunkat, akkor is nagyon sok időnk el fog menni a felesleges bolyongással az üzletben. Éppen ezért örültem meg annyira, mikor az akciós franciaágyak keresésem kapcsán, az internetes kereső feldobta a Szenza Bútor nevű oldalt.

Nem vagyok kifejezetten járatos az online vásárlásban, de nagyon hálás vagyok, hogy adtam neki egy esélyt. Mivel, mint kiderült, ez egy sokkal kényelmesebb és gyorsabb módszer lehet. Ez már akkor feltűnt, mikor még csak a kezdőlapra érkeztem. Meg tudtam nézni ugyanis, hogy az akciós franciaágyak mellett még milyen más dolgokat is lehet kapni náluk. Ezek közül pedig több éppen akciós is volt.

A Szenza Bútor tehát nagyon jó lehet akár arra is, ha az ember csak ötleteket szeretne gyűjteni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy muszáj átnéznünk ezeket a dolgokat. Ha ugyanis egy konkrét termékfajta érdekel minket, mint engem az akciós franciaágyak, akkor elég csak a felső menüt használni. Itt teljesen logikusan van felcímkézve az összes részleg, ha pedig rájuk kattintottunk, akkor áttekinthetjük az adott választékot.

Ekkor következett egy újabb kellemes meglepetés. Mégpedig az, hogy az akciós franciaágyak közül könnyedén tudtam válogatni. Ez annak volt köszönhető, hogy mindegyik bútor mellett elolvashattuk az árát, illetve az alap paramétereit. Ha pedig bővebben kíváncsiak lennénk valamelyik bútorra, akkor elég csak rákattintani a hozzá tartozó képre. Így pedig jobban megismerhetjük, mintha egy eladót kérdeztünk volna meg róla.

Nem szabad szó nélkül elmennem a Szenza Bútor árai mellett sem. Itt ugyanis az akciós franciaágyak tényleg azt jelentették, hogy az ember akár több tízezer forintot is meg tud spórolni. Természetesen bútort venni sosem egy kétfilléres beruházás, de ha találunk egy olyan terméket, ami tényleg megfelel az elvárásainknak, akkor az akár évekig is jó szolgálatot tehet majd a számunkra.

Teljesen érthető módon a Szenza Bútor hamar elnyerte a tetszésemet és nemsokára meg is lett az akciós franciaágyak közül az ideális. A vásárlás így összességében sokkal könnyebb volt, mint amihez a hagyományos boltokban szokhattam. Miután meglett a kiválasztott ágy az üzletben, kitöltöttem pár adatot és már kész is voltam. Pár napon belül meghozták és azóta sem lehet rá semmiféle panaszom.